fbpx
48 órás fotóklub évad
IMÁGÓ Fotóklub
Kompakt, de komoly!

Jelentkezz a 2025-ös őszi Fotóklub félévünkre! Október 7-én kezdünk!

OTT A HELYEM!

AZ IMÁGÓ KONCEPCIÓJA

„A fényképezőgép legfontosabb része mögötte található.” (Ansel Adams)

Az IMÁGÓ ONLINE FOTÓKLUB célja, hogy közel hozza egymáshoz a fotográfiát, a filmművészetet, a zenét és a költészetet – ezzel segítve a résztvevők látásmódjának és alkotói gondolkodásának fejlődését. Meggyőződésünk, hogy ez a rendhagyó megközelítés kezdők és tapasztaltabb alkotók számára egyaránt inspiráló, élvezetes és hatékony fejlődési lehetőséget kínál.

Létezik vizualitás költészet nélkül? Sajnos igen: a lelketlen stockfotók világa, a kiszámítható egyenképek sokasága mind-mind korunk vizuális pestisének látványos jelei, amit most szépen kiegészít/felvált az AI tökéletes embertelensége.

A zavarba ejtően tökéletes fényképezőgépek és okostelefonok világában elérkezett az idő, hogy a szellemiségünket is felemeljük a technikai eszközök fejlettségi szintjére. A hétköznapok részévé vált „fotózgatás” és az Insta-világ felszínességében szeretnénk alternatívát nyújtani mindazok számára, akik érzékenyek a mélyebb tartalmakra, legyen szó akár alkotásról, akár az alkotások befogadásáról.

Az IMÁGÓ-ban mindenekelőtt a gondolatiságra, a szellemi fejlődésre helyezzük a hangsúlyt, éppen ezért elsősorban nem a fotózás oktatására, hanem a fényképzőgép mögött álló emberre fókuszálunk – az ízlésvilág finomodását segítő „esztétikai mentorálás” mellett az önálló fejlődés iránti igény felkeltése a legfőbb cél, hiszen ahogy emberileg egyre gazdagabbá válik valaki, úgy válhat egyre tartalmasabbá az, amit létrehoz.

Az IMÁGÓ közössége ezt a szellemi minőséget helyezi előtérbe:
komplex, mégis emberközeli szemlélettel inspirálunk a fotográfia mélyebb megértésére, és a belső finomodásra. Nem (csak) technikai trükköket mutatunk, hanem alkotói nézőpontokat. Az előadások és a közös képértékelések során éppúgy tanulunk egymás képeiből, mint saját próbálkozásainkból.
Nem kérünk pénzt az interneten fellelhető ismeretekért, és főleg nem erre szánjuk az együtt töltött időnket. A tanulás nálunk önálló gondolkodásra és alkotói műhelymunkára épül. A személyes jelenlét, a mentorálás és a közösségi reflexió kölcsönösen formálják azt, aki valóban szeretne elmélyülni a fotográfiában.

Az alkotás belül kezdődik, de ritkán fejlődik közösség nélkül. Az IMÁGÓ szellemi műhelye olyan alkotói teret kínál, amely hosszú távon is támogató közegként lehet jelen azok számára, akik komolyan gondolják a képi gondolkodást.
Az IMÁGÓ Fotóklub ajtaja mindenki előtt nyitva áll, aki a képi gondolkodást és a képalkotást a lehető legösszetettebb módon szeretné gyakorolni.

Végső soron a célunk az, hogy a fotózás ne csak tevékenység legyen, hanem belső gyarapodás – egyfajta életforma. Azt szeretnénk, ha minden résztvevő megtalálná önmagában az alkotó fotográfust.

Vancsó Zoltán fotográfus, oktató, az IMÁGÓ alapítója

Milyen alapvető emberi képességekre van szükségünk az alkotói fényképezéshez?

  • alázat
  • gyorsaság
  • türelem
  • koncentráltság
  • éberség
  • érzékenység
  • elmélyültség
  • jó ízlés
  • Az oktatás nem arról szól, hogy megtöltünk egy edényt,
    hanem, hogy meggyújtunk egy tüzet.

    A FOTÓKLUB IDŐTARTAMA ÉS MENETE

    2025. október 7. – 2025. december 23.

    Keddenként 18 órától 4 x 45 perc élő, beszélgetős-elemzős estére számíthatsz.

    A fotóklub félévünk összesen 12 alkalomból (48 x 45 percből) áll:
    · 6 alkalom (24 x 45 perc) inspiráló elmélet,
    · 6 alkalom (24 x 45 perc) csoportos képértékelés.

    A 2025 őszi félévünk óráit online, élő közvetítések formájában tartjuk meg, melyek később is visszanézhetők.

    A vidéken és külföldön élőket is szeretettel várjuk online évadunkon!

    A fotográfia kifejezőeszközei

    Esztétikai alapvetések, “fotó ABC” és nyelvtan, megtanulni képekben beszélni.

    Hagyomány, előképek

    A klasszikus festészettől a progresszív fotóig, a festészeti- és a fotográfiai kép változásának története.
    (Miltényi Tibor)

    Ritmus, kompozíció, dramaturgia

    A kép zeneisége, harmóniavilága, és a fotó vertikalitása, többrétegűsége; a mindenre kiható zenei ízlés.

    Filmkép és fotó

    Filmértés, filmelemzés, világhírű operatőrök képi világa.

    Brandépítés / My Story

    Következetesség, brandépítés, a kritikai én fejlesztése, ízlés.

    A fotózás mint életművészet – Látszani vagy látni?

    Az „üres edény” mint megunhatatlan és biztos alkotói munkamódszer.

    Workflow / Képeink utóélete

    Alapvető alkotói munkamenet kialakítása. A digitális technika lehetőségei és korlátai.

    Photoshop lépések

    Gyakorlati útmutatás: bejáratott eszköztárral tudatosan és gyorsan eljutni a nyers képtől a nyomdakész file-ig.

    FOGLALKOZÁSAINKRÓL BŐVEBBEN

    AZ IMÁGÓ VEZETŐ MENTORA

    Vancsó Zoltán alapító, fotográfus, oktató

    „Valójában nem azért fotózom, hogy jó képeim legyenek, sokkal inkább azért, hogy jobban megismerjem a világot és benne önmagamat. A jó képek csupán melléktermékek.”

    Gyerekként is élveztem a valóság valószerűtlenségét, a benne rejlő végtelen fantáziát, és azt, hogy ezt egy objektív eszközzel, a fotográfiával tudom közvetíteni. A fotós pályámat a sorsszerű véletlenek alakították, így kerültem kiskamaszként Varga Ferenc rajztanár támogatásával az iskola videószakkörébe a nyolcvanas évek végén. Magyarországon akkoriban csupán néhány általános iskola rendelkezett videóstúdióval. Szerencsém volt, mert fogékony életkorban tanultam meg bánni a KÉP-pel, és tisztelni azt. Azóta is hatalmas örömet okoz egy IGAZI KÉP megtalálása és megörökítése.

    Érettségi után (1991-93 között) elvégeztem az akkori OKJ-s képzésnek megfelelő Práter utcai fotóiskolát, majd egy országos hetilap fotórovatánál helyezkedtem el. Az elkövetkező tizenöt év fotóriporteri munkája és az azzal párhuzamosan futó alkotói tevékenységem két fotós személyiséget alakított ki bennem. Az egyik igyekszik minél konkrétabban, érthetőbben visszaadni a valóságot, a másik viszont ezzel ellentétben élvezi a valóság valószínűtlenségét, s azt, hogy ezt épp egy elvileg objektív eszközzel, a fotográfiával lehet közvetíteni. Azt vallom, hogy a művészet nem ítéletet mond a valóságról, hanem gondolkodik felőle.

    Tisztában vagyok azzal, hogy a ma embere nem érzi létszükségletnek a műalkotások befogadását, mégis azt vallom, hogy a művészetnek van jövője. Az emberiség talán kiábrándul egyszer a technikai fejlődés okozta illúziókból, és újból rátalál azokra az őszinte művekre, amelyek belső csendjük erejével valódi lelki táplálékul szolgálhatnak.

    Mindig is fontos volt számomra, hogy a műveimet rendszeresen megmutassam a közönségnek, és a tapasztalataimat átadjam az érdeklődőknek. A teljesség igénye nélkül:
    · 1995 és 2017 között közel 50 önálló és több mint 20 csoportos kiállításon vettem részt;
    · 14 önálló fotóalbumom jelent meg;
    · 2002 és 2013 között tanítottam a Szellemkép Szabadiskolában;
    · 2009-től szabadfoglalkozású fotográfusként dolgozom, rendszeresen tartok előadásokat fotós iskolákban.

    Felhagyva a kiállításokkal 2012-től a mozis fotóvetítések erejében hiszek; ebben az évben mutattam be az első magyar egészestés fotófilmet Álomvölgy – Az üresség felfedezése címmel. 2012-től napjainkig több, mint 60 nyilvános vetítést tartottam Budapesten, többek között az első magyarországi 4K – Ultra HD-mozivetítést. Azóta is folyamatosan készítek slideshow-kat, amelyeket a Patreonon osztok meg.

    A fotózás mellett a zene a másik nagy szenvedélyem: 17 évig zongoráztam, 2004-ben még egy hangmérnöki tanfolyamot is elvégeztem. Szabadidőmben gyakran járom az erdőt, futok, úszom és zazent gyakorlok. A fotózás továbbra is napi szinten van jelen az életemben: az alkotói fotográfia még mindig a szenvedélyem.

    A teljes szakmai önéletrajzomat a Wikipédián megtalálod.
    Munkák, fotósorozatok: www.zoltan.pictures .
    A slideshow-im a Patreon oldalamon elérhetőek.
    A Facebookon és az Instagramon már nem találsz meg.
    Az Alkotók egymás közt és a Wopcast adásaiban hallhatsz egy-egy beszélgetést velem.
    Fotótáborok, Fotóklub, minden oktatás egy helyről elérhető.
    A fotóalbumaimnak is külön weboldala van.
    Itt pedig egy nagyon régi interjút olvashatsz.

    ARS POETICÁNK

    A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.

    Lewis Carrol (1832-98), író, költő, matematikus, anglikán pap és fényképész

    A fotó arra hivatott, hogy felrázza a képzelőerőt, nem elég, ha csupán emlékeztetőül szolgál.

    Lucien Hervé (1910-2007), fotográfus

    A szemnek előbb meg kell tanulnia figyelni, mielőtt látni kezd.

    Robert Frank (1924-2019), fotográfus

    Nem csak a fényképezőgépeddel készíted a fotódat. A fotózás aktusához hozzá tartozik az összes kép, amit eddig láttál, a könyvek, amiket olvastál, a zenék, amiket hallgattál, az emberek, akiket szerettél.

    Ansel Adams (1902-84), fotográfus

    A kamera egy eszköz, hogy kamera nélkül is megtanuljunk látni.

    Dorothea Lange (1895-1965), fotográfus

    Azt a vádat, hogy a fényképező készülék gépiesen örökíti meg az eléje kerülő látványt, mindig olyanok szájából halljuk, akik nem tudják, mennyire azon múlik minden, hogy ezt a gépi mechanizmust ki és hogyan irányítja.

    Hevesy Iván (1897-1966), film- és fotoesztéta

    Az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka.

    Márai Sándor (1900-1989), író, költő

    A modern kor embere egyre jobban ismeri a világot, és egyre kevésbé az embert.

    N. Gómez Dávila /1913-1994/, író

    Tisztelem a műveimet, mert magasabbra vittek, mint amilyen magasra a magam erejéből jutottam volna.

    Hamvas Béla /1897-1968/, író, filozófus, esztéta

    A művészetnek nincs köze az üzlethez. Azt vagy észreveszed és katarzist okoz és megváltoztatja az életed vagy elmész mellette, mint általában az emberek az életük mellett.

    Miltényi Tibor, fotóesztéta, művészeti író

    Nem azt kell tanítani, ami egyedül is megtanulható, hanem ehhez kell inspirációval szolgálni.

    Vancsó Zoltán, fotográfus, oktató

    Egy kép akkor igazán jó, ha átlengi az ismeretlen történet titokzatos levegője. Ezután a képnek világteremtő ereje lehet.

    Szilágyi Lenke, fotográfus

    Nem elég a világot átélni, újra is kell teremteni.

    Hamvas Béla (1897-1968), író, filozófus, esztéta

    Nekem nem az a dolgom, hogy motiváljam az embert. Nekem az a dolgom, hogy a megfelelően motivált embernek utat mutassak.

    Kassai Lajos, lovasíjász

    AZ IMÁGÓ FOTÓKLUB ÉVAD DÍJA

    48 x 45 perc | elmélet

    189.000 Ft

    • A jelentkezés véglegesítéséhez 50% előleget kérünk.
    • Részletfizetési lehetőség!
    • A jelentkezéseket érkezési sorrendben vesszük figyelembe.
    • A foglalkozás ára 45 percre: 3937 Ft

    GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

    1.Miért IMÁGÓ a nevünk?

    imágó: 1. (pszich) tudattalan személyiségmodell, amely egyfajta eszményképként szolgál a jövőben követendő viselkedéshez. C. G. Jung svájci pszichoanalitikus által bevezetett fogalom.
    2. (biol) A biológiában imágó a neve a rovarok utolsó fejlődési fázisának: a bábból való kibújás utáni szakasz a teljes átalakulás esetén, illetve az utolsó vedlés utáni szakasz a részleges átalakulásnál.
    3. Kép, képmás, képzet.

    Az átalakulás, a változás sokszor fájdalmas, nehéz folyamat, a jelenből nézve nem ritkán ijesztő, félelmetes, de abban a pillanatban, amint túljutunk a holtpontunkon, megérkezünk egy olyan állapotba, ahol az alkotás igazán hitelessé, örömtelivé és kiapadhatatlanná válik. Az IMÁGÓ Fotóklub célja, hogy minden résztvevő rátaláljon egyéni alkotóútjára, ezért merünk szokatlan, ám többszörösen kipróbált megközelítésekkel is szolgálni.

    2.Személyesen vagy online zajlanak a Fotóklub alkalmak?

    A 2025 őszi félévünket — az előző nyolc kurzusunkhoz hasonlóan — online formában tartjuk. Ez ugyanúgy élő alkalmakat jelent a ZOOM Meeting felületét használva.
    Tapasztalatunk szerint az inspiráló elmélet és a csoportos mentorálás százszázalékosan átadható ebben a formában is. Sőt, számos előnyét élvezzük az online találkozóinknak, ha már így alakult.
    Valamennyi előadásunk és képértékelésünk visszanézhető, a vidéken és külföldön élők is gond nélkül be tudnak kapcsolódni a fotóklub évadunkba, nincs utazási és parkolási költség, stb.

    3.Mennyi fotótechnikát tanulunk a Fotóklub foglalkozásain?

    Ahogy korábban írtuk, nem akarunk olyan alapinformációk átadásáért pénzt és időt rabolni, amelyek egyrészt ma már sokak számára ismertek (szimmetrikus képek, aranymetszésben a napraforgó, harmadolás szabálya, stb.), másrészt ezek kiváló és ingyenes tananyagok formájában a neten is elérhetők. Helyettük a film, a zene, a történetmesélés eszközével olyan – tartalmi, esztétikai, gondolati, szubjektív – szemszögekből közelítjük meg a fotózást, amelyek egyrészt nem érhetők el sehol a világhálón, másrészt sokkal hatékonyabb, maradandóbb és szórakoztatóbb formában segíti az egyéni alkotói utak kialakulását, fejlődését.

    Nem az a célunk, hogy kézen fogva elvigyünk egy látványos helyre, és megmondjuk, mit kell ott fotózni, hanem megtanítunk arra, hogy magadtól vedd észre a lényeget, a saját utadat járd, és amikor önállóan kell helytállnod egy adott szituációban, tudj mérlegelni, milyen képi megoldás a legcélravezetőbb, mikor és miért érdemes eltérni a szabályoktól – és mindezt pillanatok alatt.

    Mindazonáltal háromt olyan alkalmunk is lesz, ahol dedikáltan kizárólag a digitális fotótechnika lesz műsoron. Kimerítően beavatunk a digitális munkafolyamat minden apró és kihagyhatatlan részletébe, mellőzve egy fotográfus számára inkább csak teherként megjelenő felesleges tudás átadását.

    4.Hogyan zajlanak a képértékelések?

    Az IMÁGÓ Fotótanfolyam és Fotóklub megálmodójaként korábban tíz éven át tartottam hétről hétre képelemző konzultációs órákat a Szellemkép Szabadiskolában, ahol sok ezer fotóról mondtam el véleményemet. Gyakran nem is vélemények voltak ezek, inkább iránymutatások:
    – Mitől lehetne izgalmasabb, komplexebb egy felvételed?
    – Tudatosítottad-e utólag egy gyengébb képed jól működő részeit?
    – Egy jól sikerült fotódon vajon észreveszed-e a sallangokat, pontatlanságokat?
    – Mennyire fontos az, amit bemutatsz? Bőbeszédű vagy szűkszavú, bátor vagy félénk voltál exponáláskor?
    – Mire kell jobban odafigyelned, amikor legközelebb a keresőbe nézel?
    – Az utómunkával kihoztad-e képedből a maximumot? Ha nem, konkrétan milyen lépések hiányoznak ehhez?

    Többek között a fenti kérdésekre keressük a választ az IMÁGÓ Fotóklub alkalmain. Tudásunk átadásával arra inspirálunk, hogy minden körülmények között, minden helyzetben igaz és esztétikailag is értékelhető képeket tudj készíteni.
    A rendszeres képértékeléseken lényegretörően, egomentesen (azaz ítélkezés nélkül) beszéljük meg egymás képeit.

    5.Milyen kedvezmények, részletfizetési lehetőségek vannak?

    A jelentkezéseknél a részvételi díj felét kérjük előre kifizetni, ezzel válik a hely biztosítottá. A hátralékot a kezdés napjáig kérjük rendezni. Egyéb részletfizetési lehetőségekről személyesen vagy e-mailben adunk információt.

    6.Milyen papírt kapok az IMÁGÓ Fotóklub végeztével?

    Az égvilágon semmilyet! Ha papírra vágysz, akkor ne minket válassz! A mi példaképeinknek (Bach, Goethe, József Attila, Schubert, Jézus, Buddha stb.) sem voltak papírjai, mégis mindenki emlékszik rájuk, mivel maradandót tudtak alkotni. Nálunk sem záróvizsga, sem évvégi kiállítás, sem lepecsételt oklevél nem lesz – viszont szeretnénk, ha kölcsönösen pozitívan emlékeznénk egymásra életünk végéig. Mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében!

    7.Kiknek NEM ajánljuk az IMÁGÓ képzést?

    Akiket konkrétan a természet-, akt-, sport-, tárgy- és divatfotózás érdekel. Akik inkább bandázva szeretnek fotózni, és az önálló munkára nehezen veszik rá magukat. Akiknek elsősorban papírra van szükségük egy tanfolyam elvégzéséről.

    ITT TUDSZ JELENTKEZNI ÉS KÉRDEZNI

    Ha valami nem világos,
    lépj velünk kapcsolatba!

    A jelentkezéseket az elküldött üzenetek sorrendjében vesszük figyelembe.

    A képzés korábbi helyszíne:
    Aranytíz Kultúrház
    Budapest, V. ker. Arany János u. 10.
    Jelenleg az oktatás online zajlik!

    +36 (20) 367 30 44
    info@imagofototanfolyam.hu

    *
    *
    *

    Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket.

    A személyes adatokat kizárólag a jelentkezések feldolgozásához használjuk, amelynek módját az Adatkezelési tájékoztató tartalmazza.

    *
    Üzeneted sikeresen elküldted! Köszönjük! Hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.
    Hoppá! Valami hiba csúszott be! Javítsd a hibát a megjelölt mezőkben!